Borturizmus

http://csopakiborut.hu/site/bemutatkozas/

Feltehetően már Probus császár idejében fejlődésnek indult a Pannóniában már régebbről ismert szőlőművelés. A Baláca pusztán feltárt villa urbana romjai II. – III. évszázadból származnak. A szőlőmotívumú ornamentikán kívül a falfestményeken is szőlészeti tárgyú – főként szüreti – jeleneteket örökítettek meg.

A honfoglalás után Karkász törzsének tulajdonába kerül a terület, majd 1082-ben kelt birtoklási jegyzék szerint a veszprémi püspöknek többek között Csopakon is volt szőlője. 1211-ben Balatonfüred a tihanyi apátság tulajdona lett. A papoknak, szerzeteseknek köszönhetően e vidéken a szőlőművelés, a borászat színvonala évtizedekkel megelőzte más tájak fejlődését.
A török idők végvári csatározásai valószínűleg itt is meggyérítették a szőlőművelők számát, s egyidejűleg csökkent a szőlőterület is.
A filoxéravészt követően jelent meg a borvidék híressé vált fajtája az Olasz Rizling.
A világháborúk után a borvidéken is megjelentek a nagyüzemek, de a sok kisparcellából álló, az üdülőtelkeken folyó szőlőtermesztés mindig jelentős maradt.
A XVIII. sz.-ban újra fellendült a térség fejlődése, a XIX. század közepére pedig Balatonfüred már a Balaton “fővárosa” lett, ahol a megyei és az országos előkelőségek bálok, ünnepek alkalmával találkoztak, szórakoztak a kiváló fehér borok társaságában.
Ma is Balatonfüred a borvidék központja, amely a Balaton északi partjának egyik legszebb részén található, és 1987 óta a Szőlő és Bor Nemzetközi Városa.

Csopaki strand

A Csopaki Strand megközelítése egyszerű, hiszen gyalogosan is csak  pár percre található a tábortól. Családbarát és Intelligens strand! Mindkét minősítésnek megfelel a Balaton egyik legszebb és legkedveltebb strandja, az új fejlesztésekkel bővülő csopaki strand. A csopaki strandon 530 m-es hosszúságban homokos, biztonságos, fürdésre kijelölt vízfelület fogadja a strandolni vágyókat.

Tovább »

 

Elérhetőségeink

Cím: 8229 Csopak, Sport u. 9.
Telefon: +36 20 240 3894
E-mail: info@csopakiudulofalu.hu

Tovább »

 

 

CSOPAKI ÜDÜLŐFALU

Az Üdülőfalu Csopak egyik legcsendesebb utcájában található, közvetlenül a Balatoni Bringakörút mellett.

Apartmanház Strand

Csopaki Üdülőfalu | Motor: WP | Sablon: Netstilus | Kinézet: K@tilla | Tartalom: Csopaki Üdülőfalu és Kemping

Felhívjuk a figyelmet, hogy az oldal „cookie”-kat (sütiket) használ. Fontos azonban tudni, hogy ezek semmilyen adatot nem tárolnak illetve küldenek az oldal látogatóiról vagy böngészési szokásairól, csak is az oldal használatát segítik. Weboldalunk használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Ha mégsem szeretné akkor az internetböngésző beállításainak megváltoztatásával a sütik küldése letiltható!

Adatkezelési tájékoztató | Közzététel

2000 - 2024 © Csopaki Üdülőfalu